NYÁR 2014

TÁBOROKnyári tábor 2014 6 2500

2014-es táboraink javarészt beteltek. Az esetleg váratlanul felszabaduló helyek iránt a 06/30/255-4100-as telefonszámon lehet érdeklődni.

 

———————————————————————————————————————————————-

 A TÁBOROKRÓL SZÜLŐKNEK

Érkezés és távozás

Mindegyik tábor vasárnap kezdődik, és szombaton végződik, így könnyebb megoldani a gyerekek utaztatását. Vasárnap 16 órától lehet jönni, szombaton pedig 12 óráig lehet maradni.

Megközelítés

Budapestieknek a madárbirtok kicsit messzinek tűnhet, de az M7-es autópályán könnyen megközelíthető és megéri a fáradtságot. Maga az út is szép, a tábor helyszíne pedig sokak szerint gyönyörű. A Göcsej kapujában vagyunk, Zalaegerszegtől pár kilométerre, az ország legnagyobb erdőségeinek határán.

Létszám

Turnusonként maximum 15 gyereket fogadunk. Ennek elsődleges oka az, hogy kis csoportokban lehet a leghatékonyabban együtt dolgozni. A gyerekek nem csupán szép környezetben, izgalmasan töltik itt az időt, hanem sokat tanulhatnak és fejlődhetnek a komplex foglalkozások során.

Szállás

Sátrazni is lehet, de rendelkezésre állnak szobák is. A környezet falusias, még inkább farm jellegű. Az udvar lekerített, de a hozzánk tartozó terület több mint 11 hektár. Két kicsi patak határolja, van forrásunk, erdőnk, legelőnk, kaszálónk, több épületünk, köztük madárröpde, és pincénk is. A nem vezető szülőket sok szeretettel várjuk egy-egy pohár kiváló borra is. A helyszínről hamarosan a madarbirtok.hu oldalon lehet tájékozódni. Addig is tekintsék meg a helyről készült fotóinkat itt!

 A program

Alapvetően két részre bontható. Egyrészt a völgyben kialakított hálóállásokon vadmadarakat fogunk és gyűrűzünk. Megismerjük és megfigyeljük a birtok madarait, ezzel kapcsolatosan a gyerekek jó pár gyakorlati dolgot is megtanulhatnak. Elsajátítják a távcső, a fényképezőgép használatát, az erdei-mezei élet szabályait, trükkjeit, a nyomolvasástól a hálóállításig. Másrészt minden napos foglalkozást tartunk a ház madarai között, amelynek elsődleges célja, hogy minden gyerek megtalálja a szívéhez, alkatához legközelebb álló madarunkat. A gyerekek részt vesznek a madarak körüli munkákban is, az etetésükben, itatásukban, a költő madárpároknál besegíthetnek a fiókák nevelésében. Tapasztalataink szerint ezekért a lehetőségekért mindig versengenek. Amit csak lehet együtt oldunk meg, így például együtt főzünk szabad tűzön. Az ilyen alkalmak további készségek fejlesztését és további tudások megszerzését teszik lehetővé. Hogyan bánjunk a tűzzel? Mit gyűjthetünk a természetből és mit nem? Hogyan főzzünk? Hogyan működjünk együtt, hogyan vigyázzunk egymásra?

Alapvető célunk

A természetismereti oktatás vagy a gyakorlati készségek fejlesztése inkább csak eszköz abban a folyamatban, ahol azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek a madarak segítségével olyan képességeket fedezzenek fel önmagukban, amiket aztán otthon, a családban, az iskolában is használhatnak. Az itt folyó munka alapvetően a még rendkívül újszerűnek számító madárterápián alapul. Számos esetben láttuk,  hogyan segít a tanulásban, a problémafelismerő és -megoldó készségben, mennyivel növeli a gyerekek együttműködési hajlandóságát vagy a koncentrációt. Minderről hamarosan részletesebben is tájékozódhatnak a madarterapia.hu oldalon.

Programok egész évben

A nyár elmúltával is lehetőséget biztosítunk újabb és újabb élmények megszerzésére. Nem csak a szünetekben (ősszel, télen, tavasszal), hanem esetenként hétvégéken is. A programok némelyike külső helyszínre visz, ezek között találhatók családi programok is (pl. darunézés a Hortobágyon). Ezekről a PROGRAMOK menüben tájékozódhatnak.

Sok szeretettel és madarakkal várjuk az érdeklődőket!

 —————————————————————————————————————————————————————–

LEGFONTOSABB TUDNIVALÓKjapán fürj iszik

Hogyan lehet jelentkezni?

A 06/30/255-4100-as telefonszámon,

vagy a metamadar@gmail.com címen.

Ugyanitt a felmerülő kérdésekre is válaszolunk.

Hol van a tábor?

A pontos cím: Babosdöbréte,

Kökényesmindszent utca 1.

Milyen az elhelyezés?

Leginkább sátrakban alszunk,

de esős idő esetén használjuk a házat is.

Mit kell hozni?

1. laticelt és hálózsákotmadártábor

2. meleg és váltás ruhát

3. törölközőt

4. fogkrémet és fogkefét

5. tusfürdőt és sampont

6. egészségügyi nyilatkozatot

7. ha van, távcsövet és fényképezőgépet

Vannak különleges szabályok?

Igen. A mobiltelefonokat csak esténként használjuk.

Lehet jelentkezni több táborba is?

Igen, de a nyári táboroknál előnyt élveznek az új jelentkezők.színek trubadúrja

Viszont az őszi és téli táborokban a korábbi táborozóké az elsőbbség.

Premium Wordpress Themes by UFO Themes